Pál, Jézus Krisztus apostola Isten akaratából, az Efezusban lévő és Krisztus Jézusban hívő szenteknek.
KO
Copywork
Hungarian NEIV 에베소서 1장
성경필사는 빠르게 끝내는 입력 훈련이 아니라, 한 절씩 말씀의 문장과 흐름을 다시 붙드는 시간입니다. 입력 내용은 이 브라우저에 임시 저장되며, 로그인하면 계정에도 저장됩니다.
소제목 단위로 진행 · 에베소서
Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól.
Áldott legyen az Isten és a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak Atyja, aki megáldott minket minden lelki áldással a mennyekben a Krisztusban,
aszerint, amint magának kiválasztott minket ő benne a világ teremtése előtt, hogy legyünk mi szentek és feddhetetlenek őelőtte szeretet által,
eleve elhatározva, hogy minket a maga fiaivá fogad Jézus Krisztus által az ő akaratának jó kedve szerint,
kegyelme dicsőségének magasztalására, amellyel megajándékozott minket ama Szerelmesben,
akiben van a mi váltságunk az ő vére által, a bűnöknek bocsánata az ő kegyelmének gazdagsága szerint.
Melyet nagy bőséggel közölt velünk minden bölcsességgel és értelemmel,
megismertetve velünk az ő akaratának titkát az ő jó kedve szerint, melyet eleve elrendelt magában
az idők teljességének rendjére nézve, hogy ismét egybeszerkeszt magának mindeneket a Krisztusban, mind amelyek a mennyekben vannak, mind amelyek e földön vannak;
őbenne, akiben vettük is az örökséget, eleve elrendeltetve annak eleve elvégzése szerint, aki mindent az ő akaratának tanácsából cselekszik,
hogy legyünk az ő dicsőségének magasztalására, akik előre reménykedtünk a Krisztusban:
akiben ti is, miután hallottátok az igazságnak beszédét, üdvösségetek evangéliumát, amelyben hittetek is, megpecsételtettetek az ígéretnek ama Szent Lelkével,
aki záloga a mi örökségünknek Isten tulajdon népének megváltására, az ő dicsőségének magasztalására.
Ezért én is, hallván a ti hiteteket az Úr Jézusban és minden szentekhez való szerelmeteket,
nem szűnök meg hálát adni érettetek, emlékezve reátok az én könyörgéseimben,
hogy a mi Urunk Jézus Krisztusnak Istene, a dicsőségnek Atyja adja néktek bölcsességnek és kijelentésnek Lelkét az ő megismerésében,
és világosítsa meg értelmetek szemeit, hogy tudhassátok, hogy mi az ő elhívásának a reménysége, mi az ő öröksége dicsőségének a gazdagsága a szentek között,
és mi az ő hatalmának felséges nagysága irántunk, akik hiszünk az ő hatalma erejének ama munkája szerint,
amelyet megmutatott a Krisztusban, mikor feltámasztotta őt a halálból, és ültette őt a maga jobbjára a mennyekben.
Minden fejedelemség és hatalmasság, és erő és uraság és minden név felett, mely neveztetik, nemcsak e világon, hanem a következendőben is,
és mindent az ő lábai alá vetett, és őt tette mindenek fölött az anyaszentegyház fejévé,
mely az ő teste, teljessége neki, aki mindeneket betölt mindenekkel.