Tanítványai közül ketten ugyanazon a napon egy faluba mentek, amely Jeruzsálemtől hatvan futamnyira volt, amelynek neve: Emmaus.
KO
Copywork
Hungarian NEIV · 24:13-35 On the Road to Emmaus
성경필사는 빠르게 끝내는 입력 훈련이 아니라, 한 절씩 말씀의 문장과 흐름을 다시 붙드는 시간입니다. 입력 내용은 이 브라우저에 임시 저장되며, 로그인하면 계정에도 저장됩니다.
소제목 단위로 진행 · 누가복음
Maguk között arról beszélgettek, amik történtek.
És történt, hogy amint beszélgettek, és egymástól kérdezősködtek, maga Jézus hozzájuk szegődött, és velük együtt ment az úton.
De látásukat mintha valami akadályozta volna, nem ismerték fel őt.
Ő pedig ezt mondta nekik: „Miről beszélgettek egymással útközben?“
Megszólalt az egyik, akinek neve Kleopás, és ezt mondta neki: „Csak te vagy egyedül jövevény Jeruzsálemben, aki nem tudja, hogy mi történt ott ezekben a napokban?“
Ő így szólt: „Mi történt?“
és mi módon adták őt a főpapok és főembereink halálos ítéletre, és megfeszítették őt.
Pedig mi azt reméltük, hogy ő az, aki meg fogja váltani Izraelt. De mindezek már három napja történtek.
Ezenfelül néhány közülünk való asszony is megrémített minket, akik kora reggel a sírnál voltak,
és amikor nem találták ott a testét, hazajöttek, és azt mondták, hogy angyalok jelenését látták, akik azt mondták, hogy ő él.
El is mentek néhányan, akik velünk voltak, a sírhoz, és úgy találták, ahogy az asszonyok mondták. Őt azonban nem látták.“
Akkor ő így szólt hozzájuk: „Ó, balgatagok és rest szívűek arra, hogy elhiggyétek, amiket a próféták szóltak!
Hát nem ezeket kellett szenvednie a Krisztusnak, és így megdicsőülnie?“
És Mózestől meg valamennyi prófétától kezdve elmagyarázta nekik mindazt, ami az Írásokban felőle megírattak.
Így értek el ahhoz a faluhoz, amelybe igyekeztek. Ő azonban úgy tett, mintha továbbmenne.
De azok unszolták, és kérték: „Maradj velünk, mert immár beesteledik, és a nap is lehanyatlott már.“ Bement tehát, hogy velük maradjon.
És történt, amikor leült velük, vette a kenyeret, megáldotta és megszegte, és nekik adta.
Erre megnyílt a szemük, és felismerték őt, de ő eltűnt előlük.
Ekkor ezt mondták egymásnak: „Nem melegedett-e fel szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, és magyarázta nekünk az Írásokat?“
Még abban az órában útra keltek, és visszatértek Jeruzsálembe, és egybegyűlve találták a tizenegyet és azokat, akik velük voltak.
Akik ezt mondták: „Valóban feltámadott az Úr, és megjelent Simonnak.“
Erre ők is elbeszélték, mi történt az úton, és hogyan ismerték őt fel a kenyér megszegéséről.