A szombat végén, a hét első napjára virradóan kiment a magdalai Mária és a másik Mária, hogy megnézzék a sírt.
JA
Copywork
Hungarian NEIV Matthew 28장
写経は速く終える入力練習ではなく、一節ずつみ言葉の文と流れを改めて受け止める時間です。入力内容はこのブラウザに一時保存され、ログインするとアカウントにも保存されます。
小見出し単位で進める · Matthew
És íme, nagy földrengés támadt, mert az Úrnak angyala leszállt a mennyből, és odament, elhengerítette a követ a sír szájáról, és ráült arra.
Tekintete pedig olyan volt, mint a villámlás, és a ruhája fehér, mint a hó.
Az őrök pedig a tőle való féltükben megrettentek, és olyanokká lettek, mint a holtak.
Az angyal pedig megszólalt, és ezt mondta az asszonyoknak: „Ti ne féljetek; mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek.
Nincsen itt, mert feltámadott, amint megmondta. Gyertek, lássátok a helyet, ahol feküdt az Úr.
És menjetek gyorsan, mondjátok meg tanítványainak, hogy feltámadott a halálból, és íme, előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt. Íme, megmondtam nektek.“
És gyorsan eltávoztak a sírtól, félelemmel és nagy örömmel, futottak, hogy megmondják tanítványainak.
Amikor pedig mentek, hogy megmondják tanítványainak, íme, szembejött velük Jézus, s ezt mondta: „Legyetek üdvözölve!“ Azok pedig odamentek hozzá, megragadták lábait, és leborultak előtte.
Akkor ezt mondta nekik Jézus: „Ne féljetek, menjetek el, mondjátok meg az én atyámfiainak, hogy menjenek Galileába, és ott meglátnak engem.“
Mialatt ők elmentek, íme, az őrségből bementek néhányan a városba, jelentettek a főpapoknak mindent, ami történt.
És összegyülekeztek a vénekkel együtt, tanácsot tartottak, és sok pénzt adtak a vitézeknek,
és ezt mondták: „Mondjátok, hogy az ő tanítványai odajöttek éjjel, és ellopták őt, amikor mi aludtunk.
És ha ez a helytartó fülébe jut, mi elhitetjük vele, és kimentünk titeket a bajból.“
Azok pedig fölvették a pénzt, úgy cselekedtek, amint megtanították őket. És elterjedt ez a hír a zsidók között mind a mai napig.
A tizenegy tanítvány pedig elment Galileába a hegyre, ahová Jézus rendelte őket.
Amikor meglátták őt, leborultak előtte, pedig némelyek kételkedtek.
És akkor odament hozzájuk Jézus, és így szólt: „Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön.
Menjetek el azért, tegyetek tanítványokká minden népet, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében,
tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen!“