Minden lélek engedelmeskedjék a felettes hatalmaknak, mert nincs hatalom mástól, csak Istentől. Ami hatalom pedig van, az Istentől rendeltetett.
KO
Copywork
Hungarian NEIV 로마서 13장
성경필사는 빠르게 끝내는 입력 훈련이 아니라, 한 절씩 말씀의 문장과 흐름을 다시 붙드는 시간입니다. 입력 내용은 이 브라우저에 임시 저장되며, 로그인하면 계정에도 저장됩니다.
소제목 단위로 진행 · 로마서
Aki tehát ellenszegül a hatalomnak, Isten rendelése ellen támad. Akik pedig ellene támadnak, ítéletet vonnak magukra.
Az elöljárók nem a jó, hanem a rossz cselekedeteket büntetik. Akarod, hogy ne kelljen félned a hatalomtól? Cselekedd a jót, és dicséretet kapsz tőle,
hiszen Isten szolgája az a te javadra. Ha pedig gonoszt cselekszel, félj, mert nem ok nélkül viseli a fegyvert, hiszen Isten szolgája és az ő haragjával sújtja azt, aki gonoszt cselekszik.
Ezért tehát engedelmeskedni kell, nemcsak a harag miatt, hanem a lelkiismeret miatt is.
Ezért fizettek adót is, mert ők Isten szolgái, akik ugyanabban a szolgálatban fáradoznak.
Adjátok meg azért mindenkinek, amivel tartoztok: akinek adóval, az adót, akinek a vámmal, a vámot, akinek a félelemmel, a félelmet, akinek a tisztességgel, a tisztességet.
Senkinek semmivel ne tartozzatok, hanem csak azzal, hogy egymást szeressétek, mert aki szereti felebarátját, a törvényt betöltötte.
Mert ez: „Ne paráználkodjál, ne ölj, ne lopj, hamis tanúbizonyságot ne tégy, ne kívánd“ és minden más parancsolat ebben az igében foglalható össze: „Szeresd felebarátodat, mint magadat!“
A szeretet nem tesz rosszat a felebarátnak. Ezért a törvény betöltése a szeretet.
Ezt cselekedjétek tehát, tudva az időt, itt az ideje már, hogy az álomból felébredjetek, mert most közelebb van hozzánk az üdvösség, mint amikor hívőkké lettünk.
Az éjszaka elmúlt, a nappal pedig már egészen közel van. Vessük le tehát a sötétség cselekedeteit, és öltözzük fel a világosság fegyvereit.
Ahogy nappal illik, tisztességben járjunk, nem dorbézolásban és részegségben, nem fajtalankodásban és kicsapongásban, nem viszálykodásban és irigységben,
hanem öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust, és ne úgy gondozzátok testeteket, hogy bűnös kívánságokra gerjedjen.